800x6001024x768
Erdei Halsütöde PDF Nyomtatás E-mail

 

ERDEI HALSÜTÖDE

                                                                         

   Active Image 

                  

    Minden vendégünket szeretettel várunk!

 

 

 

A vállalkozásunkkal egy időben, 1991-ben nyitottuk meg az Erdei Halsütöde nevű kis kerthelyiséget.Két dolog motivált, az egyik, hogy az úgynevezett „átkosban” csak pártunk emberei és néhány kivételezett ehetett ebből a különleges halból. Mi nyitottunk, így bárki megkóstolhatja. A másik, hogy talán egyedüli olyan étterem lehetünk az országban, ahol a vendég a legfrissebb halat kaphatja, azaz mielőtt az asztalára kerül, néhány perccel előtte még úszott az a pisztráng.   Választékunk szerény, de mindig minden friss és mindig azonos minőségű. Saját receptünk szerint fűszerezzük a pisztrángot és sütjük ropogósra.

  Active Image

  Az ínyenceknek pedig egy igazi különlegességgel, szolgálunk a füstölt pisztránggal, amit lassan hungaricumnak, vagy lillafüredicumnak is nevezhetünk. Ezt mi úgy készítjük, hogy egy éjszakát pácoljuk a pisztrángot tizenkét féle fűszerben és hagyományos módon füstöljük bükk fa fűrészporon egy napig. Az Erdei halsütödében átmelegítve majonézzel, mustárral tálaljuk. Környezetünk egyszerű, természetes, a Bükkhöz illő, de tiszta, rendes, a kiszolgálás családias.

 

 

 

 

    

 Active Image

 

 

 

Családokon, baráti társaságokon kívül, egyre több cég keresi fel üzleti megbeszélésre, vállalati rendezvényekre. Vendégeink 90%-a törzsvendég, hétről hétre látjuk őket.

 

Mindenkit szeretettel várunk!

Idegenforgalmi szezonban grill napokat tartunk. 

       Active Image

  

 Active Image

 A legnagyobb melegben is kellemes a klíma az árnyas fák alatt

 Active Image

    Még néhány kép:

Active ImageActive Image

Active Image  Active Image

Active Image Active Image

 

 
< Előző   Következő >